Aranyfényű reggelek
Helena

Egy sóhajtásban benne rejlik
sima, aranyfényű reggelünk...
Barangolj most a vágy mezején,
ez kell csakis most nekünk.

Röpke percek úgy illantak, mint
tovatűnő édes hangulat...
Messze mentél, tán nem is voltál...
álmodtam, hogy kezed simogat.

Arany röptű kacagásom
koronáztad rózsás hajnalon,
széltől óvó két karoddal
ölelve nézted csillagom.

Szépségedet, ifjú tavasz,
nékünk adtad, s átlengtél...
Szaténfényű hajnal ölén
ezernyi ölelés vágy-zenél.

Nincs az az ember, aki képes volna hazudni, vagy eltitkolni az érzéseit úgy, hogy közben a másik szemébe néz. És nincs az a nő, aki ne tudna olvasni egy szerelmes férfi szemében. Még akkor is, ha ez a szerelem lehetetlennek tűnik, és a legrosszabb helyen, a legrosszabb időben tör a felszínre.

Nem kellenek hozzá szavak...

Aki volt már szerelmes az érteni fogja miért sírtam miután meghallgattam...

Legszívesebben, most egész nap ezt hallgatnám...

Ez azért sok mindent elárul, ugye?

Csak nézzétek és hallgassátok:

Ezen az oldalon található:

http://www.youtube.com/watch?v=7caYserNK68

 

Eredetileg a Quimby együttes száma, de így Janicsák Veca előadásában gyönyörű!!!

 

Bernát János: Két kicsiny virág

Földünknek legsarkán jeges vihar tombol,
fát, hegyet és völgyet biz porig rombol.
Földünknek legsarkán él két kicsiny virág,
s küzdnek elemekkel, bár ellenük a világ.
Mind, mi árthat nekik, hencegi erejét,
de a két kicsiny virág fogja egymás kezét.
Irdatlan sziklákat sodor a dühödt szél,
de a két kicsiny virág túlélést remél.
Pokolnak zord tüze a tájat felperzseli,
de virág a virágnak kezét nem engedi.

   Az ember egész földi létének lényege

               a Másik Fél keresése.

  Nem számít, ha valaki a tudás, a pénz,

  vagy a hatalom hajszolása mögé bújik.

    Akármit ér is el, nem lesz tökéletes,

  ha közben nem talál rá a Másik Felére.

 

  Vállaljuk a kudarc, a csalódás, a tévedés 

     kockázatát, de soha nem hagyunk fel

              a szerelem keresésével.

    Aki nem adja fel a keresést, győzni fog.

Ritók Ibolya: Amikor megálmodtalak…

 

 Amikor megálmodtalak, nem voltál egyéb, mint egy múló pillanat. Felvillanó reménysugara elgyötört szívemnek. Tovaszálló napfényszikra, egy csodaszép pillangó szárnyán, tünékeny szivárvány.

Oly soká vártalak, akartalak. Kerestelek, kutattalak, de nem találtalak. Fürkésztem az eget, ábrándozva felültem, minden magasan szálló felhőre, hogy messzebbre láthassalak. Kérdeztem a holdat, faggattam a fénytelen éjjeleken előbújó csillagokat, hol lehetsz?

Ritók Ibolya: Téged a csendben találtalak

 

 

Téged a csendben találtalak,

Ott, ahol nincsenek szavak.

 

Azóta őrzöm a párnám,

melyen megálmodtalak.

 

Vigyázom szemeim,

mindig lássalak.

 

Vigyázom szavaim,

mindig simogassanak.

 

Vigyázom a szívem,

 mindig szeresselek.

 

Vigyázom két karom,

 mindig öleljelek.

 

Vigyázom lábaim,

 mindig hozzád vigyenek.

 

Vigyázom a percet is,

mindig hűséged legyek.

 

Vigyázom magam,

megmaradjak neked.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A pillanatot várjuk,

mikor kezem kezedhez ér,

a percet álmodjuk,

mikor ajkad csókot kér,

az első boldog órát,

mikor magamhoz ölellek,

az első éjszakát,

mikor-mint álmunkban-szeretlek,

s az első reggelt,

mikor melletted ébredek.

 

Hajolj közel,

hangom csak suttogó.

Nézz szemembe

-veled álmodó.

Nyújtom kezem,

-féltőn símogató.

Vigyázz lelkemre,

-örökkön lázadó.

Érezd szívem,

-érted dobbanó.

Adj helyet,

-hozzád bújni jó.

Adj időt,

-létünk múlandó.

Hajolj közel,

hangom suttogó,

kimondom: szeretlek,

                                                       nincs szebb szó.

URAM

Teremts fényt, hogy őt láthassam,

teremts hangot, hogy szavát hallhassam,

adj testet, hogy ölelését érezzem,

adj szívet, hogy őt szerethessem.

Adj időt, hogy vele létezzem,

hozz éjszakát, hogy vele vétkezzem,

adj megbocsájtó mosolyt arcára,

adj esélyt, reményt a holnapra.

Add vissza hitem a szépben, a jóban,

adj erőt, hogy higgyek a csodában,

adj nyugalmat zaklatott lelkemnek,

adj esélyt egy eldobott életnek !

 

 

 

 

 

 

 

Szeretlek

 

Fényben és árnyékban,

örömben, bánatban,

lázas álmaimban,

forró vágyaimban.

 

Szeretlek

Az ébredő napsugárban,

a nyugtató alkonyatban,

símogató szavadban,

szerető mosolyodban.

 

Szeretlek

A nyári forróságban

a virág illatában,

a nyíló rózsa szirmában,

a vérvörös pompában.

 

Szeretlek

Véges életemben,

a végtelen reményben,

maradék hitemben,

a múlandó létben.

Szeretlek

 

Újra és újra, ezerszer megfogalmazzuk,

úgy véljük rátaláltunk, aztán eldobjuk,

s kezdjük előlről, szőjük a szavak pókhálóját,

hogyan is mondjuk ki életünk álmát.

Kutatjuk mi az mi mosolyt varázsol,

melyik hang mi legszebben dalol,

mi az mi visszhangra talál lelkedben,

mi az mi csillagfényt gyújt szemedben?

S oly egyszerű a recept:

Vedd a tavaszi szellő lágy símogatását,

a májusi éjszaka bódító orgona illatát,

a nyári esték vágyakat ébresztő forróságát,

az őszi lombhullás színes forgatagát,

tedd hozzá életed legszebb pillanatait,

magányos éjszakáid mindent akaró álmait,

karod óvó, féltő szorítását,

tested mindent elégető vad vágyát,

pár cseppet a szeretkezés verítékéből,

a feszülő ágyék végtelen erejéből,

tedd mellé mosolyod, szemed csillogását,

a magány kérő, kolduló jajkiáltását,

a reményt a holnapban, a "velem vagy" pillanatát,

s minden szépet és jót, minden szív álmát,

s ha így együtt van,

add a szót a szádra - óvatosan,

mert mit kimondsz törékeny, mint a sebzett lélek,

s halkan csak annyit mondj:  - SZERETLEK

TEMETETLEN

Azt kérded: - elmentél?

Azt mondom: - elűztél!

Azt mondod: - elhagytál!

Azt kérdem: - itt voltál?

Rám szóltál: - mit tettél?

Sóhajtom: -szerettél?

Kérdeztem, kérdeztél.

Hallgattam, feleltél?

Hallgattunk, hallgatunk.

A tegnapról álmodunk.

Álmunkból ébredünk?

Vágyakat  temetünk!

Véget ér a végtelen?

Halott szerelem temetetlen!

 

Ma könnycsepp, holnap fájó mosoly.

Ma még vele, most még a fájdalom,

arca minden éjjel visszatérő álom,

kezét érzed lázas homlokodon,

álmodban csókját, vágyó ajkadon.

Még előveszed reggel a megszokott csészét,

még kihúzod az asztalnál a székét,

aztán rádöbbensz: már nincs veled,

nélküle éled a múló perceket.

Érzed, mögötted áll, némán figyel,

riadtan megfordulsz : - miért tünt el?

Pedig ott van veled, a tükörből néz rád mosolya,

ott van a süppedő szőnyegben a lábnyoma,

megint összegyűrte maga alatt a lepedőt,

hiába maradtál egyedül, mindenben keresed őt.

No most fagy je1rtam mint a minap a lecsf3val. A szomsze9dban azt főzhettek, e9reztem az illate1t s ugyebe1r e1llapotombf3l eredően este 10-kor szadlat a lelkem-pe1rom zf6ldse9ge9rt... 11-re meg is lett az e1hedtott lecsf3. Jf3lbevacsore1ltunk, majd forogtunk az e1gyban e1lmatlanul :p Szf3val a tf6ltf6ttpaprika!!! Kf6nnyebbse9g: hozze1valf3k itthon vannak.

Ikea-ban lehet kapni nagyon kslsaz, hatalmas nagy, pontosabban hosszfa papedrtekercset e9s akkor nem futna ki a rajzolf3helyből. Mi me1r 2-3 ilyen nagy tekercset elhaszne1ltunk, mind a ke9t oldale1ra lehet alkotni e9s nagyon e9lvezi mindenki. De edgy is nagyon fcgyes!d6rfclf6k, hogy jobban vagytok.